Mikor ugyanis az elmúlt esztendőben Erdélyben laktam, s a levegő, a víz és minden, amit nem tudunk nélkülözni, rendkívül ellenséges volt, az ottani nép erkölcse, nyelve, beszéde és gondolkozása természetemmel teljességgel ellenkezett, mégis találtam olyan helyeket, amelyeket gyakran hiába keresünk. Hogy most ne szóljak a könyvekről, amelyek nagy hatalmukkal képesek a hozzájuk fordulót eligazítani, Zlatna híres bányája, amelyet a bosszúságok elől menekülve néhányszor felkerestem, olyannyira tetszett nekem, hogy e tetszésemet azokkal is közölni kívántam, akik nem juthattak oda.
Martin Opitz német humanista Zlatna, avagy a lélek nyugalmáról című híres tankölteményében nem éppen hízelgően írt Erdélyről, ahová Bethlen Gábor hívta, hogy előmozdítsa az erdélyi oktatás és kultúra reformját. Opitznak a sok nehézség mellett egyedül a híres zalatnai aranybánya nyújtott vigaszt, amely annyira megtetszett neki, hogy megörökítette méltán híres művében. Az elegáns, esszéhez is hasonlított, alexandrinusokban megírott költeményben először faluként, illetve városkaként emlékezett meg Zalatnáról, amelyről a későbbiekben azt állította, hogy érclelőhelyeit tekintve egész Európával dacolhat, és bányái széles körben ismertek. Az olvasó ebben könnyedén felfedezhet némi ellentmondást, amely jól érzékelteti a korabeli erdélyi aranybányászat kétarcúságát. Egyrészt kiütközik belőle a történeti hagyományban végig jelenlévő toposz, miszerint Erdély a bőségszaru, a mesebeli gazdagság földje, másrészt magában hordozza az ellentétpárokat is: a jelentéktelenséget, szegénységet, kicsinységet. Ez a feloldhatatlan ellentét végigkísérte a korszak bányászatát, nem véletlenül fogalmazta meg Paulinyi Oszkár a gazdag föld - szegény ország "elméletét", miszerint hiába rejtett az erdélyi föld méhe rengeteg kincset, ebből az ott lakók nemigen tudtak meggazdagodni. A mindenkori történész feladata azonban az, hogy az elődei által megalkotott tézisek mentén újabb források és értelmezési módok után kutatva induljon tovább a történetírás rögös útján.
Jelen kötet is ennek szellemében fogant. Annak akartam utánajárni, hogy a nemesércbányászat mit is adhatott Erdély népének a kora újkorban, mennyire gazdagította vagy éppen szegényítette őket. Mi módon dacoltak a korabeli bányászok a természet által eléjük gördített akadályokkal, és ez a harc milyen technikai, társadalmi újításoknak lett a bölcsője?