1809 ,Napoleon kiáltványa a magyar nemzethez / Schönbrunn

Bonaparte Napóleon 1799-ben került Franciaország élére, 1804-ben császárrá koronáztatta magát, majd a nyugati országok kultúrájának egyesítése céljából az egész kontinentális Európára kiterjedő hódításokba kezdett. Magyarország határozottan a Habsburgokat támogatta a Napóleon elleni háborúkban. A magyar ezredek mindvégig megbízható egységeknek bizonyultak a franciák elleni harcok során. A monarchiának egyedül, szövetségesei által magára hagyottan kellett kiállnia a hódító Napóleon seregeinek rohamát. Miután 1809. április 23-án Regensburgnál az osztrák seregek vereséget szenvedtek, a védtelen Bécsbe május 13-án bevonulhattak a franciák. I. Ferenc udvarával a tatai Esterházy-kastélyba menekült, Napóleon Schönbrunnban tartotta hadiszállását. Innen bocsátotta ki 1809. május 15-én híres proklamációját a magyar nemzethez, amely a schönbrunni kiáltvány néven vált híressé.



Ezt a kiáltványt három nyelven (francia, német, magyar) nyomtatták ki, melyet Márton József a Magyar Kurír szerkesztője fordított magyarra a Bécs által lázítás miatt börtönbe vetett Batsányi Jánossal együtt, utóbbi véglegesítette a magyar változat szövegét. A forrás fordítói közül míg Márton József valószínűleg a nyelvi helyességre törekedett, Batsányi elfogult volt a szabadítójának remélt Napóleonnal szemben, így ő a fordítás mellett a szöveg kialakításában is szerepet játszott.

A kiáltványban Napóleon leírja, hogy mivel nem a magyarok, hanem az osztrák császár üzent neki hadat, igazából ő az osztrákok ellen akar harcolni, s elkezdi buzdítani a magyarokat ellenük. Többször is „Magyarok!” felszólítással kezd egy-egy mondatot, mellyel a nemzeti öntudat érzését akarja erősíteni, a nemzeti függetlenség visszanyerésének esélyével kecsegtet. Békét ajánl, cserébe meghagyja az országunkat épségben, megmaradhat a szabadságunk, függetlenségünk, alkotmányunk, amelyet saját döntésünk szerint meghagyhatunk jelenlegi állapotában, vagy akár az időszerű változtatások véghez vitelével. Itt ugye arra céloz, hogy bár megemlíti a társadalmi reformok célszerűségét, egyáltalán nem sürgeti azokat. Arra buzdít, hogy szerezzük vissza nemzeti létünket, legyünk újra azok, akik voltunk. Válasszunk magunknak saját királyt, akik a mi országunkban, s értünk uralkodik, célozván arra, hogy a Habsburg-ház uralkodói közül eddig egy sem volt magyar, az osztrák császári cím mellett a magyar királyi cím csak egy „mellékes” volt, eme királyaink többsége egyáltalán nem beszélt magyarul, és igen ritkán tartózkodott magyar földön, igazából talán nem is érdekelte őket az ország. A kiáltvány vége felé közeledvén túlzásokba esik, mondván, hogy ezeket a dolgokat egész Európa várja tőlünk, s egész Európa ránk figyel most, szuggerálván ezzel a döntés fontosságát és súlyosságát. Tulajdonképpen a helyes döntést is elmondja a kiáltványban, mondván, hogy ha elfogadják a feltételeket, akkor a dicső elődökhöz méltóan döntünk. Felajánlja a béke és a függetlenség mellett a közös kereskedelmi lehetőséget is. A kiáltvány végén már a döntésünket is látja, magyarán, hogy nem fogjuk ezt a javunkra váló, jó szándékú felajánlást elutasítani, s nem fogunk az osztrákok oldalán harcolni.
A kiáltvány nemcsak a franciák által megszállt nyugat-magyarországi vármegyékben terjedt el, hanem az egész országban. A magyar nemesség azonban egészében a Habsburgokat támogatta, a parasztság, az elégedetlenek vagy a reformerek mozgósításával pedig Napóleon nem próbálkozott. A postai úton is terjesztett kiáltvány szinte egyöntetű elutasításra talált.

A kiáltványból tehát megállapítható, hogy Napóleon a monarchia elleni támadásra használta volna fel a magyarokat ezzel a nemesekhez szóló kiáltvánnyal, mondván álljanak mellé és vegyenek elégtételt a régi sérelmekért az osztrákokon, ezáltal nemzeti függetlenségüket is visszanyerhetik. A kiáltványnak sem kibocsátójának neve, sem a benne foglalt ígéretek nem szerezhettek hatást. A régi Napóleont, a forradalom fiát lehetséges, hogy tárt karokkal fogadják, mint szabadítót, de a hódító zsarnokban természetes ellenségüket látták a magyarok. A rendek attól is tartottak, hogy a francia terjeszkedéssel a francia polgári jogrend is együtt jár, ami a nemesi kiváltságok felszámolását jelentette volna, másrészt a napóleoni uralmat sem tartották hosszú életűnek. A gazdasági szempontok is a Habsburgokkal való együttműködést támasztották alá, a háború ugyanis gazdasági fellendülést hozott. Az elutasítás után a franciák elfoglalták Pozsonyt, és az utolsó nemesi felkelés Győrnél csúfos kudarcot vallott, ami egyrészt a nemesi felkelés alkalmatlanságára világított rá, másrészt – ismervén a magyar történelem további alakulását – utólag egyes emberekben megkérdőjeleződhet a magyarok döntésének helyessége Napóleon schönbrunni kiáltványára. 

Erdős Levente

Forrás:
Magyarország története a 19.században (Szerk.: Pajkossy Gábor) Osiris Kiadó, 2003.