Magyar Királyi államhidak bérlet

bzs004

A Budapesti Magyar Királyi Államhidak bárcája (Cu) /1903-1918/

BUDAPESTI MAGY.KIR. ÁLLAMHIDAK BÉRLET. Középen koronázott magyar kiscímer.

3.88 g/ 30 x26 mm

z-k. H-BA9a

A MAGY.KIR. rövidítésben pontok.

Álló, sarkain levágott téglalap alakú sajtolt lemezből készült érme. A szegély mentén vonalak között gyöngysor, középen vonalakkal határolt keretben koronás kiscímer.

Bővebb leírás

9 500 HUF

Egyéb infó

A közlekedési bárcák csak egy kis szeletét jelentették a számtalan bárcatípusnak, de még ezeket is több kisebb altípusba sorolhatjuk. A hídbárcákon kívül léteztek sorompó-, alagút- és utazási bárcák, de ide számíthatjuk az útburkolat koptatásáért szedett kövezetvámjegyeket is. Közülük a néhány nagyobb forgalmú Duna-hídon használt, fémből készült hídbárcák a közlekedéshez kapcsolódó vámok a legreprezentatívabb tárgyi emlékei. Jelenlegi ismereteink szerint legalább 48 féle, rézből, bronzból, horganyból vagy vaslemezből vert „jegy” volt forgalomban a 19. század közepétől egészen 1918-ig, amikor a Lánchídon megszűnt a hídvám szedése.

A hídvámok a királyi, illetve a királyi privilégium alapján szedett haszonvételek közé tartoztak, a befolyó bevételt hivatalosan a híd karbantartására és a fenntartással járó költségek fedezésére fordították. A vám fizetéséhez használták a bárcákat; az elsőket a 19. század közepén, a Lánchídon való egyszeri átkeléshez megállapított hídvám megfizetésének igazolására adták ki.

Az átkelni szándékozók a hídhoz érve készpénz ellenében megkapták a bárcát, amit aztán a túloldalon leadtak, igazolva, hogy a másik parton álló vámháznál valóban leszurkolták a kért összeget. E kis fémlapkák egyúttal a közteherviselés felé vezető út fontos tanúi is, hiszen a vámot a vonatkozó törvény szerint „kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik”. Ennek értelmében a korábban teljes adómentességet élvező nemesek is kötelesek voltak fizetni az átkelésért. Ez apró, de annál fontosabb lépés volt a nemesi előjogok csorbítása terén, a közteherviselés elvének részleges bevezetéseként is értékelhető.
A folyón átkelni vágyókat igen részletes és minden korabeli járműtípust magában foglaló árjegyzék alapján sorolták a megfelelő árkategóriákba. A gyalogos már felárat fizetett, ha a vállán vagy a hátán terhet vitt; a sertést, kecskét vagy éppen fejős tehenet áthajtók is más-más összeget fizettek. Különböző tarifák vonatkoztak a három ember által húzott terhelt taligára, a négy vagy több utast szállító hintókra, a marhák által húzott parasztszekerekre. A díjtételek a következő évtizedekben a közlekedési szokások és eszközök átalakulásának megfelelően változtak, miközben egyre többen követelték a hídvám megszüntetését. Hosszas huzavonát követően a Lánchídon, akárcsak a többi állami hídon 1918. november 30-án kellett utoljára vámot fizetni, bár a hídvám intézménye ekkor még nem tűnt el teljesen. Az 1940-es évekig számos nem állami hídon továbbra sem lehetett fizetés nélkül átkelni.